San Francisco volt a következő úticél. Nem voltam túl lelkes a gondolattól, hogy ismét meg kell tanuljak az egy új rendszert (közlekedés és egyebek). Viszont kellemesen csalódtam, minden ugyanúgy működött, mint LA-ben. Nem voltak már idegen szituációk, gyorsan el is találtam oda, ahova indultam. Egy baj volt csak: az időjárás. Számtalan helyen olvastam, hogy ne tévesszen meg senkit, hogy SF ugyan Kaliforniában van, az egy hideg hely. Persze az időjárást megnéztem előtte, nem 24 fok volt csak 15, gondoltam ebből még nem lehet baj. Viszont amit először nem vettem észre, hogy hiába nincs olyan hideg; általában még a nap is sütött, viszont nincs 30 km/h alatti szél sem. Határ pedig a 100++. A szelet úgy kell elképzelni, hogy a kb. fél kilós fényképezőgépemet alig bírtam tartani használat közben.
Megérkezésem után rögtön nekiindultam a városnak, aztán ki a parta. A hidakig ekkor még nem mentem el, de messziről is lenyűgözőek voltak. A Golden Gate-et senkinek sem kell bemutatni, a kétemeletes Oakland Bridge meg egyszerűen hihetetlen volt. Már elfáradva éppen fordultam vissza, mikor fura hangok forrását keresve megtaláltam a fókafarmot: többszáz fóka egymás hegyén-hátán.
Már-már furcsa volt, hogy a part tele volt emberekkel, sőt nézelődő, bicikliző turistákkal. Nemcsak én voltam egyedül és a végtelen tér. Olvastam, hogy SF Kalifornia legeurópaibb városa. A megkérdezett helyiek ugyan ebben a kérdésben kivétel nélkül San Diego mellett tették le a voksukat, az állítással mindazonáltal egyet kell, hogy értsek. San Francisco utcáira lépve először olyan érzésem volt, mintha egy francia és egy német nagyvárost kereszteztek volna. (Az érzést csak fokozta, hogy az utcákon is főleg ezt a két nyelvet lehetett hallani.) Leginkább Frankfurt, csak talán magasabbak a felhőkarcolók. Így egészen otthon éreztem magam.
A második napi program a Golden Gate Park felfedezése volt. Egy nap alatt kevesebb mint a kétharmadát tudtam bejárni. Tavak, hegyek, mókusok, minden volt benne. :-) A park szóról alkotott elképzeléseimet (füves, fás terület padokkal a közepén) sürgősen meg kell most már változtatnom. Soha nem kalkulálok előre azzal, hogy egyszer csak ott lesz egy hegy, amire fel kell mászni... 10+ km séta után megfáradtan és jégkockává fagyva mentem haza.
Másnap szerencsém volt. A várost mindig beborító köd feljebb emelkedett, így láthattam a Golden Gate hidat. Sem előz nap, sem másnap nem volt olyan szép idő. Biciklivel akartam menni, de egyik kártyámat sem fogadta el az automata a közbiciklibérléshez. Ennek nem örültem kifejezetten. (Jó tanácsként, ha valaki erre tévedne látogatóba: dombornyomott Visa kártya nélkül elég nehéz létezni.) Végül busszal és gyalogosan vágtam neki a hídnak. Nem éppen a legmegfelelőbb buszt sikerült elkapnom, még vagy egy óra séta volt, mire a megállóból a hídhoz értem. Igazából már ez magában lefárasztott. De ha már itt vagyok ugye, sétálni kell a hídon. Gondoltam, hogy megyek párszáz métert majd visszajövök. A harmadánál már tudtam, hogy át kell érnem a túlpartra, aztán majd visszajövök busszal. Sokszor megálltam nézelődni, fényképezni, így több mint egy óra volt átjutni. Nem is tudom miért gondoltam, hogy a túloldalon lesz egy buszmegálló. Sikerült kederíteni, hogy még egy negyed óra sétányira van egy. 10 perc várakozás után jött is egy busz (láttam, hogy nem helyi járat), kértem egy jegyet San Franciscóba. A sofőr udvariasan közölte, hogy ez a busz egy másik városba megy, de valahol a messzi távolban van egy másik megálló, ahova lehet, hogy egy óra múlva jön egy másik busz, ami jó lesz. Itt határoztam el, hogy inkább vissszasétálok. SF-ban a híd lábánál pedig már sikerült arra a buszra szállnom, amivel haza tudtam menni és jönnöm is kellett volna reggel. Akkor még nem igazán értettem ott sem a tömegközlekedést, a két dolláros jegyet LA után határozottan drágának tartottam. Viszont egész nap buszoztam ugyanazzal a jeggyel. Így nem volt olyan rossz. Azt állapítottam meg, hogy lehet, hogy nagyon rossz Amerikában a tömegközlekedés, de legalább olcsó. Otthon el kéne gondolkozni... SF-ban egyébként sosem vártam 10 percnél többet egy buszra, meg a távolságok sem olyan nagyok. Na ezért nem írtam idáig!
Utolsó napomra egyetelen múzeumot terveztem be, Walt Disney-ét. A múzeumokat nem akartam erőltetni, mondván úgysem érteném. Ezért inkább a természetet keresem általában. Viszont a Disney-ről elég jókat írtak és érdekelt is. A virtuális útikönyv tanácsait megfogadva, korán oda akartam érni, hogy elkerüljem a tömeget. A tervezett 10 óra helyett 11-re sikerült is. Egyrészt jól eldugták a helyet, természetesen a közelbe csak autóval lehet menni és a gps jel is elveszett vagy fél órára, így nem volt túl sok esélyem. Általánosságban elég nagy szívás, hogyha eltévedsz, senkit nem tudsz megkérdezni, hol vagy, mert csak én egyedül vagyok az utcán. Na de végül meglett. A parkoló még 11-kor is üres volt, szóval nem késtem el azért.
A legfontosabb információkat igyekeztem elolvasni egyszer, kétszer, háromszor, négyszer..., hogy értsek is valamit. Jobban lefárasztott, mint addig bármi. :-)
Még néhány park, kilátó, utcácska, tér és bolt meglátogatásával fejeztem be ezt a kirándulást. Természetesen a hippinegyed és Chinatown látogatása sem maradt ki.
Utolsó kommentek