Tehát Palmdale. Nyugis kisváros, házak, semmi extra. Egy dolgot tudtam meg, hogy a legelterjedtebb állat errefelé a csörgőkígyó. Alapvetően csak medvékre voltam felkészülve, műszaki szempontból pedig igen érdekesnek találtam pl. a medvebiztos szemetesláda problémáját. 

Vacsora, alvás, reggeli, aztán irány Las Vegas. Addigra már volt annyi rutinom, hogy az út ne tartson tovább, mint amennyit a google jósol. Kellett tehát egy extra program, hogy ne érkezzek túl korán. Kora reggel révén Devil's Punchbowl-ra, azaz a Szent András törésvonalra esett a választásom, ami éppen útba esett Vegas felé. Elég könnyen odataláltam, meglepő módon ki is volt táblázva. Nem tudtam eldönteni, hogy a sziklák között kanyargó ösvények kiépített turistautak-e vagy a földrengések alakították és az előttem itt járók taposták ki. Nem merészkedtem ezért túl messzire, meg a vizemet is a kocsiban hagytam és nem is túracipő volt rajtam. GPS-jel az efféle helyeken nincs, információ semmi, no meg legfőképpen kissé paráztam a csörgőkígyóktól. (Szerencsére az összes gyanús mozgolódás után csak egy-egy gyík került elő.) Szóval rövid nézelődés után visszaindultam a parkolóba. Ott megállított egy helyi alkalmazott srác, hogy vagyok, honnan jöttem, stb. Ezen akkor már nem lepődtem meg, bárhol is vagyok, szinte mindig odajönnek megkérdezni, hogy minden rendben van-e. Kérdezte a srác, hogy körbesétáltam-e a parkot. Mondtam, hogy csak egy kis részét, mert kissé félek a kígyóktól. Legyintett, hogy a csörgőkígyókkal nincs semmi gond, ha látok egyet csak kerüljem ki. Ezzel alapvetően nem nyugtatott meg, aztán meg is találtam a "Mit tegyünk, ha csörgőkígyóval találkozunk?" táblát. Mivel nem voltam róla meggyőződve, hogy a csöndben maradás és a nyugalom tanúsítása ment volna, így bármilyen érdekes is volt a hely (tényleg nagyon fura: egy sor szikla a zöld dombok között), de továbbálltam. Ezután már csak enni és tankolni álltam meg Vegasig. Tudtam, hogy az autót tele kell tankolni, mielőtt visszaadom. Három kilométerre a céltól éppen megláttam egy benzinkutat és vételeztem némi üzemanyagot. Ekkor még nem sejtettem, hogy rémálmaim netovábbja még csak most kezdődik. Nem pont úgy jöttem ki a kútról, ahogy kellett volna, az autókölcsönző egyre távolabb került. Aztán egy balkanyar. Át a kétszer hatsávos úton. Lámpa semmi. Hát bocsi anya, itt egészen biztosan csuklottál. Aztán nem is találtam ott a kölcsönzőt, ahol a navi jelölte. Visszamentem a reptérhez, végre megvan! Volt ott mindenféle cég, csak az enyém nem. Beírtam újra a címet a visszaigazoló e-mail alapján. A három kilométeres utat harminc alatt megtéve végül is célba értem. (Pár nappal később - jobban kiismerve Vegast - ráeszméltem, hogy csak az az egy utca volt nagyon gáz, ahol fel-alá mászkáltam, a többin embert is alig látni...) Képzelj el olyan széles utcát, ami nincs, olyan sok autóval, amennyi nincs. Az egyetlen hely szerintem, ahol full idegbetegen vezetett mindenki. Amit utólag azzal magyarázok, hogy mindenki részeg (ennek megállapításához elég végigmenni az utcán). Mivel mindenki kocsival jár, ezért következik belőle, hogy mindenki részegen vezet. Ezt utólag néhány helyi arc meg is erősítette. Életem legnehezebb "három" kilométere volt és tényleg örültem, hogy túléltem. Az addig megtett ca. 1000 mérföld gyerekjáték volt.

Autó leadva, irány a szállás. Az araszoló dugó és a helyi tömegközlekedés együttes hatásával sikerült egy negyed órás utat két óra alatt megtenni. Kissé fura helyen voltam, mert 10-nél kevesebb ember soha nem volt a házban (6 lakó, 5 másik couch surfer és végtelen szomszéd - nem is sikerült mindenkit megismerni), de mindenki nagyon kedves volt, szóval nem volt gond. 

Két napot töltöttel Las Vegasban nézelődéssel. Bejártam a Strip és a Downtown kaszinóinak is egy részét. Azt hiszem, ez volt az egyik legfurább hely, ahol valaha is jártam. Milyen is Vegas? - képzeljetek el valamit, ami nem létezhet. Valamit, amit el sem tudsz képzelni. Igen, kicsit nehéz. De Vegasban tuti megtalálod! Az egyszerű amerikainak nem is kell Európáig menni, hogy nagy dolgokat lásson: megvolt ott minden, az Eiffel-torony, a Szent Márk tér gondolásokkal. A plázákban a világ legdrágább üzletei sorakoztak. Pénz költeni és berúgni ott kitűnően lehet. Egyszer látni kell, mert nem hiszed el, hogy ilyen van. Egyik este a Bellagio hotel előtt megnéztem a szökőkutas műsort. Megszólított egy idősebb pár, hogy mikor kezdődik a show, majd ahogy válaszoltam, rögtön levették, hogy én is csak turistáskodom, és érdeklődtek, hogy honnan jövök. A. Magyarország szó hallatán a néni egyből megkérdezte, hogy tudok-e németül, majd eldiskurálgattunk. Ők hollandok voltak. Egyben egyet értettünk, hogy ezek itt nem normálisak. :D Akiknél laktam átlagban három évvel lehettek fiatalabbak nálam. Kérdeztem tőlük, hogy mégis mit csinálnak. (Mert tanulni, ugyan már, azt nem.) Hümmögtek és végülis csak egyikük adott "értelmes" választ, hogy ő pókerezik. És valóban, esténként hurcolászta a kis laptopját, néha-néha odanézve és egyet-egyet kattintva. Minden jel azt mutatja, hogy így is lehet élni, de nekem ennyi elég is volt.